Emma

Arról nem is írtam, hogy aggódunk kicsit az Emma hallása miatt. Egyre többször kérdezget vissza, hogy "mit mondtál?". Az elején még mókás volt, de annyira sűrűsödött a dolog, hogy elmentünk vele az audiológiára és megnézettük, viszont így taknyosan nem tudnak semmi konkrétat mondani, hogy a takony miatt van e (nagyon valószínű és nagyon reméljük) vagy valami más, ultrahanggal megvizsgálták, az nem mutatott semmi rendellenességet, de jövő héten vissza kell vinnünk, ha lehúzódott a takonykór, hogy megnézzék üresben, adja az ég hogy semmi komoly ne legyen!

Dögvész

Szeretnék mindenféléről beszámolni magunkkal kapcsolatban, de csak és kizárólag a betegségekről tudok, azokról viszont oldalakon át... a kicsik egész héten itthon vannak, mert a Bensonnak gége és kötőhártya gyulladása van, az Emmának gége és mandulagyulladása, a pici meg valószínűleg elkapta a kötőhártya gyulladást, mert ma reggel már váladékozott a szeme, bár ezt borítékolni tudtam volna, mert ez a vírus nagyon agresszív, csoda hogy az Emmánál még nem jelentkezik (kop-kop-kop, fán!). 2-3 napja szedjük a valagnyi gyógyszert, ami felér egy tortúrával, főleg a szemcsepp beadása a Bensnek és az Emma esti köhögéselleni kúpja, finoman szólva nem szeretik. A pici közben tök taknyos is, megszakad érte a szívem, ahogy szurtyok a kis drága. Folyamatosan adják-veszik egymás között a nyavajákat, majd amikor minden mindenkinél lecsengett, szerintem akkor lesz vége ennek a szörnyű időszaknak. De nem egyedi az esetünk, mert amikor ma reggel telefonáltam az oviba, mesélte a Marika néni, hogy a bölcsisekkel együtt vannak öten a gyerekek ma, szóval nem mi csináljuk rosszul a dolgokat. Én is nagyon rosszul voltam az elmúlt 3 napban, tegnap felkelni is alig bírtam, a Kelley maradt itthon és őrködött a picik felett (újabb pénzkiesés...). Szegény anyu is tök beteg lett 2 nap után nálunk, azóta sem jött rendbe teljesen, szerintem őt kapta el a legcsúnyábban valami, mert ő hány is meg minden, tök gyenge szegény.

lakásügyben semmi, mentem volna kedden nézni kiadó lakást Kecskeméten,de ugye a picik lerobbanása, meg a saját haldoklásom miatt ez elmaradt, viszont az Erika írt, hogy Kerekegyházán van valami kiadó bérlakás (az milyen?), amire lehet pályázni, 77 m2 és 44 ezer volna a bérleti díj, kérdés hogy olyan e az elosztása hogy elférne e a család. Kerek mindenképp jó megoldás volna, mert ott az oviban legalább nincs túljelentkezés és állítólag jó is, szóval rögtön 45000 minusz, ha a két kicsi nem magánoviba járna, egyedül a benzinköltség ugrana meg kicsit, mert ugye be kéne járnia a Kelleynek, bár a főnöke pedzegette a múltkor, hogy ha ennyi gyereke van, akkor miért nem dolgozik néha otthonról, erre mondta a Kelley, hogy pont azért nem mert ennyi gyereke van :D

na megyek, oszt majd jövök

Ovis farsang együtt :)

Ovis farsang

Ez is az is

Néhány napig nem tudtam írni, mert a gépem betegeskedett, el is kellett vinni szervízbe, voltak is rendesen elvonási tüneteim, de már jól vagyok. Ilyenkor veszem észre egyébként hogy mennyire beszippantott az internet... ideje önvizsgálatot tartanom és szabályoznom a saját internetezéssel töltött időmet, az azért mégiscsak nonszensz, hogy a kicsinyeim már 3szor kérnek valamit egy fél órán belül és én folyamatosan a gépemet bámulva közlöm velük, hogy mindjárt, várj egy kicsit, nem érted, hogy mindjárt, nem tudsz várni? ... na szóval nem velük van a baj ez nyilvánvaló, úgyhogy eldöntöttem,hogy délelőtt engedélyezek magamnak egy órát és ugyanez délután, bőven elég lesz!
Napok, illetve hetek óta csak egyetlen dolgon agyalok/agyalunk: anyagiak! remek agyalnivaló... egyszerűen még nem látjuk át, hogy hogyan is volna jó. Egy dolog nyilvánvaló,a bevételünk csökken, a kiadásaink pedig nőnek, nőnek az ovi miatt, a háromra duzzadt gyermekszám miatt, és persze a válság miatt. Iszonyat pénz a lakásbérlés, pedig a nagyságához képest, nagyon jó áron kapjuk, dehát így sem tudunk egy fillért sem spórolni, spórolni? még a 20.000 ftos fundamentát sem tudjuk elkezdeni havonta, egyszerűen nem tudunk 20 ezret erre félretenni, ami viszont már jelzés,hogy baj van és változtatnunk kell. Na igen, de min? a kajára sok pénz megy el, ez világos, mert eléggé gyakran étterem, kajarendelés, szóval ezen változtatunk és többet fogok főzni, ok, de ezek még mindig kis tételek úgymond. Két dolgon gondolkodunk most: bérelni kisebb lakást kevesebbért (állati nehéz ügy, mert kétkocsis garázs kéne és viszonylag jó állapotú lakás, ahol 5en elférünk), vagy összeszedni valahogyan (nem hitellel, mert szegény hitelesek most belerokkannak a szemét kamatnövekedésbe) pénzt és venni egy kis lakást (nem panel, mert horror a fűtésszámla és nem 1szobás, mert megőrülnénk), ahol aztán tudnánk spórolni néhány éven át. Na ez szép álom, de hogyan, ha (HA) el tudnánk jó áron adni a két telket, akkor is csak 4 milliónk lenne (álom hogy 5ért elmenne ebben a válságban a kettő együtt, mert a szomszéd 2 éve árulja 1,9ért az övét...), ha összekaparjuk mindenféle pénzünket, akkor még egy milliót összeszednénk, akkor tartanánk ugye 5 milliónál, ami itt Kecskeméten (és muszáj itt maradni, mert itt az iroda és a Kelley főnöke nem engem újabb költözést az irodának) egy nagyon lepukkant 9. emeleti panelra elég, 2 szobával, horrorfűtésárakkal, szóval ez nem járja. Persze gondolkodtunk,hogy kölcsönkérünk (nem hitel banktól, hanem kölcsön a családtól), na de kinek van ilyen időkben erre pénze és ha van is, ezt igazából egyáltalán nem szeretnénk, megbeszéltük már nagyon az elején a házasságunknak, hogy nem fogunk, csak olyan pénzzel gazdálkodni, amit mi keresünk meg, ez a legtisztább és akkor senkitől sem kell majd hallgatnunk az életben,hogy ő segített minket így meg úgy, másrészről nem tanácsos pénzügyi dolgokkal keverni a családi vagy a baráti kapcsolatokat, bár ismerjük magunkat annyira, hogy tisztességgel visszafizetnénk bármilyen kölcsönt kamatokkal, de mégis rossz szájízt ad az embernek a kölcsön...vagy nem? gőzöm sincs, mindenesetre, amíg nem muszáj, kihagyjuk a dolgot, különben is kitől kérnénk? persze itt az apuci, de ő most segített az Attisnak, meg terheli valami a lakásukat is ez végett, szóval nem lenne most fer tőle kérni, ha egyáltalán az anyuci foga és az Attis besegítés után maradt még taraléka. Aztán ott a nagyi, de ő meg a beköltözés után szerintem majdnem minden pénzét befektette ebbe az új lakásba, max, 1-2 milliója lehet, amit viszont nincs képe az embernek elkérni, a Katiék a tönk szélén, épp most kért tőlünk kölcsön, szóval nyilvánvaló hogy ők is kiestek a játékból, mástól meg nem kérnénk igazándiból. Pedig akárhogy is gondolkodom, csak az volna a legokosabb, ha lenne egy kicsi lakásunk, ahol nem nyögjük állandóan a bérleti díjat, csak a kölcsönkért pénzeket fizetnénk szépen vissza 2 éven át. Na most jól levezettem mindent, de végülis semmi sem reális ezek közül az ötletek közül... az olcsóbb albérlet is szinte kivitelezhetetlen, mert körbeérdeklődtem és iszonyú bérletárak vannak ennél jóval kisebb lakásnál is, max 20 ezret tudnánk spórolni, ami nem rossz, de ugyan mire elég hosszútávon? hát ezek vannak velünk mostanában, állandó osztok-szorzok. És nyilvánvaló hogy a válság csak most kezdődött, szerintem a mélypont csak 1-2 év múlva ér el mindenkit és akkor nagyon. Hála az égnek, hogy nincsen hitelünk, mert akkor most valóban aggódhatnánk. Lehene még ugye a két kocsi helyett egy kocsi, de akkor hogy a fenébe oldom meg a kicsik oviba vitelét??? na jó, befejezem, mert már magam is unom, a lényeg,hogy nem aggódom igazán a jövőn, tudom hogy becsületesen éltünk eddig, fizettük a tizedünket úgy, ahogyan azt az Úr kéri tőlünk, úgyhogy bízom az Ő ígéretében, hogy ebben az esetben megtart minket a legnagyobb nehézségek idején is, ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem?! Bízom a jó Isten ígéreteiben, különben nem vállaltunk volna 3 gyermeket sem, szóval továbbra is imádkozunk, hogy mi a legjobb döntés és igyekszünk elég figyelmesek lenni a válaszokra.

másrészről most nagyon úgy tűnik, hogy ez a válság össze fogja roppantani a családokat itthon, főleg azokat, akiknél nincsen semmilyen tartalék, se pénz, se élelmiszer, hitel viszont annál inkább és ilyen család bizony elég sok van...

Benson-kutyus

Emma-cica

Ma este

Semmi különös

A mai napban nem volt igazából semmi különleges, de nagyon jólesett egy kicsit újra egyedülködni az Oliviával. Ilyenkor látja az ember, hogy mennyire fontos időt szakítani ha lehet mindegyik kicsire külön-külön olykor, persze O. még kicsi, de azért csak igényli a figyelmet, amit persze ha itt van körülötte a két nagyobb, nem kap meg ilyen intenzíven, hisz a másik két cukorpofa már pontosan tudja hogyan harcolja ki magáénak ezt a bizonyos figyelmet. Nem csináltam semmi egetrengetőt, de minden már nagyon sürgető volt: mosás, hajtogatás-elrakás, vasalás, mosogatás stb. Hihetetlen, hogy mennyivel nagyobb rend és tisztaság van mióta az Anikó besegít egy kicsit (kicsit..? ha-ha), lehet hogy Magyarországon ez rongyrázásnak, meg urimurinak tűnik, de hogy nekem ez abban segít,hogy a 3 kicsi mellett a víz felett tudjam tartani a fejem, az is biztos. Hálás vagyok, hogy módunkban áll ilyen segítséget igénybe venni, na megyek aludni ennek örömére! hork-hork

Lányaim...

Abszolút kedvenc mostanság

Farsang

Még valami: említettem azt a szomorú tényt, hogy közeleg a farsang? Ez lesz az első igazán "számító" farsangunk, sőt! Az Emma már konkrét ötlettel állt elő és nem tágít, ő macska lesz. Még az a szerencse, hogy arról sikerült eddig lebeszélni,hogy szürke macska akarjon lenni és kemény 2 heti munkával meggyőztem, hogy inkább fehér cica akarjon lenni. ( honnan a frászból kapnék egyszínű szürke harisnyát, egyszínű szürke felsőt????) A Bencsi egyszerű ügynek indult, hisz még elég kicsi, úgyhogy örömmel konstatáltam 1 hónappal ezelőtt, hogy számára totál érthetetlen még ez az egész farsangos izé, erre mi történik? Jön a nővére és közli, hogy a Benson meg kutya akar lenni... remek! bár lehetne rosszabb is. úgyhogy Bensonka -már kicsit továbbgondolva a dolgot- dalamata lesz a 101 kiskutyából, sima fehér harisnya, fehér kisgatyó, fehér póló és fekete pöttyöket ragasztok rá matricából :) nem nagy kreativitás, de legalább a képességeimnek megfelelő.

Betegen

Ismét vasárnap és ismét itthon ragadva... Se az Emma, se az Olivia nem egészséges még teljesen, az hogy a Bensonnak folyik az orra már fel sem tűnik. Az Oliviácska ismét köhög és folyik a takony, tegnap visszamentünk az ügyeletre, mert visszarendeltek, hogy lássák hogy alakul (azt mondták pénteken, hogy ha nem akarunk antibiotikumot adni, akkor vigyük vissza naponta, kérdem én, akkor mi a fenének antibiotikummal bombázni, ha nem is szükséges végsősoron...? mindegy, azt mondták nem romlott az állapota, bár flegmán megjegyezte a doki, hogy ezt persze csak az tudná csak igazán megmondani, aki tegnap megnézte az ügyeleten (ugye ott minden nap más doki ügyel), mondtam neki, ha megadja a címét, szívesen elviszem hozzá a babát ... nem volt humorérzéke, de én sem mondtam túl mókásan, miután össze-vissza húzták a szájukat mind ő, mind az asszisztense, hogy van képe valakinek beteg gyerekkel megjelenni a beteggyermek rendelésen... tipikus magyar helyzetkép volt, az unott, bunkó, semmiféle segítőkészséget sem mutató orvosról és kedves csatlósáról, az asszisztensről. Az a kicsi drága Olivia minden alkalommal, mikor a doki azzal a hallgató készülékkel a mellkasa körül járkált, olyan gyöngyöző, édes kacajjal nevetett, hogy öröm volt hallani, de drága gyermekorvosunknak még véletlenül sem mozdult volna akár egy kedves mosolyra sem az arca...hiába, ez nem mosolygyár, ez az ügyelet. Mindegy, a lényeg, hogy megnézte, és kijelentette hogy jól van és folytassuk az eddigi gyógyszerekkel. megjegyzem 1 órát vártunk kinn és csak mázli, ha nem kaptunk el még 5 féle egyéb nyavaját ezidő alatt.

Eddig tényleg utáltam ezt a telet ( 3 gyereket öltöztetni, hideg stb.), de most éppen olyan gyönyörű sűrű nagy pelyhekben esik a hó, hogy öröm nézni, csodálatos látvány! De lehet hogy nem hiányolnám olyan mérhetetlenül, ha elköltöznénk. St. George már csak emiatt is kezd egyre szimpatikusabb lenni, bár belefagyok a gondolatba is, hogy egyszer elmegyünk...

Gyerekek ma édesek, játszottunk egy csomót, általában gyurmázunk, ezt most nagyon élvezzük :) nemsokára ebéd-csicsibaba :)

cuppp Neked, aki olvasod

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚtálom a telet

Még mindig tél van, még mindig hideg, sőt, egyre hidegebb, ma pl azt hittem reggel, hogy odafagyok az ovikapuhoz...brrr. De nem is ez volna a legrosszabb az egészben, hanem ez a sok nyavaja és takony, amivel jár. Gyakorlatilag az összes kicsit beteg valamilyen szinten, miközben ezeket a sorokat írom (este 11 óra van...) a Kelley épp útban van az Oliviával az ügyeletre, mert nem elég hogy folyik az orra, de estére olyan rohamszerűen és nagyon sokat és lassan már szünet nélkül kezdett köhögnik, hogy muszáj megmutatni egy orvosnak, el vagyok keseredve, hogy ő is elkapta, pedig eddig olyan jól tartotta a frontot :(
Tegnap Emmával jártuk meg a hadak útját. Mielőtt elment volna d.u. 2 körül aludni, említette hogy kicsit fáj a füle, de őszintén szólva nem gondoltam hogy baj lesz, mert olyan kis mellesleg említette, na mire felkelt olyan negyed 4 körül -mikor ugye készülődnünk kéne hogy elinduljunk majd a Bencsiért az oviba- ordítva kelt, hogy mama, a fülem,nagyon fáj!!! Azt hittem kardomba dőlök, hogy ezt most hogy oldjam meg, hisz a gyereknek rögtön orvos kell, a Benst viszont nem hagyhatom az oviban ugye, Kelley meg Pécsett tárgyalt éppen (csak ma jött haza este 8-ra), nem értem el a Kerekieket, se a Mártit, se az Erikát, aztán valahogy az Olivért hívtam, aki rögtön átszalad, hogy addig ő vigyáz az Olivabogyómra, amíg én elszaladok az ügyeletre, a Kelley meg hívta a taxis Gábort, hogy hozza el a Bensont (nem ideális megoldás, de szükséges volt). Na akkor téptünk az ügyeletre, Emma üvölt, bevágtatunk, hála az égnek mi voltunk az egyetlen várakozók és egy fiatal kedves dokinéni nézte meg a drágámat, aki az egész ügylet alatt rezzenéstelen arccal, néma csöndben tűrt és olyan de olyan bátor volt, hogy rögtön elmentünk túrórudizni egyet ennek örömére, na meg annak örömére, hogy csak kezdődő fülgyulát állapítottak meg, kapott egy gyulladáscsökkentő csíkot a fülébe (nem piszkálta utána, ügyesen vigyázott rá!), és gyakran kell orrszívóznunk, meg fülcseppeznünk, meg orrsprayznünk, meg mittudoménmit csinálnunk. Az Olivia ugye meg most van soron...de ez a legrosszabb, mert ő még olyan pindurfalat, na remélem minden rendben lesz, most megyek, majd jövök.

Benson nyelv

Gondoltam mielőtt Benson megtanul tökéletesen beszélni, dokumentálom a legjellemzőbb szavait, és mondatait. A legédesebb szavakat szülő "beszédhibája",hogy a "k" betűt "t"-nek ejti, ezért pl a múltkor, mikor mentem volna oviba az Emmáért (akkor még Bencsi nem járt) és kerestem a kocsikulcsot, ő odaállt elém a legártatlanabb óriásbencsiszemekkel, amikből rögtön tudni, hogy tönkrevágta, eltörte, széttépte stb. szóval ezekkel a mitsemtudó szemekkel elém állt és azt mondta, miközben én lázasan kerestem és a hajamat téptem: "etünt a tocsitulcs". Ezt egy jóideig hajtogatta, mire rájöttem, hogy Benson fiam úgy elrakta a kocsikulcsot, hogy maga sem tudja hol van, ha vallatnám se emlékezne. (az etünt tocsitulcs csak este lett meg a kurmpliszsákban...daddy ment az Emmáért aznap). További jellemző szavai:
másic-másit (cumi)
buna (elefánt)
bana (grandma)
buni (gumi)
ezekből is látszik, hogy valamiért nagyon ragaszkodik a b és n betűkből szerkeszthető szavakhoz.
mukalás (mikulás)
taófa (fenyőfa vagy karácsonyfa)
oíia (Olivia :) )
tesznyű, sapta, tabát
hirtelen ennyi, de egyébként már mindent elmond, csak ezekkel a kis drága "hibákkal", én legszívesebben lefagyasztanám ezt az állapotot, annyira édesen beszél.

Emma ugye már nagyon szépen és tisztán beszél, de állati vicces néha, ahogy félrehall szavakat vagy éppen igyekszik értelmezni eddig még sosem hallott és ismeretlen kifejezéseket. Ebből született a múltkor az eddigi legjobb. Hamupipőkét nézett és a mostohaanya kifejezést ő később így mondta : mosdóhangya :)

Ez is az is

íme a tegnapi lefektetés daddy módra. Benson a meseolvasás közben talált egy kétoldalú ragasztócsíkot a szobában (ne kérdezze senki, hogy honnan/hogyan...) és azt találta ki, mókás dolog volna felragasztani a cumkóját (Benson nyelven: másicat) a falra, ezt hamar meg is tette és iszonyatosan örült a művének, úgyhogy meseolvasás elmaradt és vagy negyed órát fotózkodtak a cumival és az Emmával, vagy csak a Bens és a cumi, vagy csak az Emma és a cumi, vagy Bens és Emma és cumi, vagy csak cumi, vagy................... én erről csak ma reggel értesültem, mikor benéztem a Kelley blogféleségére a jaikura , íme egy kép tehát az ominózus tegnap estéről :)

Első kifakadás

Ha ezen a héten még egyszer valaki azzal a szöveggel jön nekem, hogy "bevonzottam ezt meg azt", akkor komolyan mondom kárt teszek magamban. Ez a mostanság oly kelendő és marhára nagyszám Titok című film úgy terjed mint a tűz és annyira mókás, hogy úgy etetik meg az emberekkel mindazt, amit akár Jézus is elmondott már 2000 évvel ezelőtt, mintha évezredekig elhallgatott igazságok és titkok lennének benne végre felfedve. Pedig semmi másról nincs szó, mint arról, hogy a szentírásokban már oly régóta taglalt igazságokat hangoztatják újra, új köntösben, csak éppen a forrást máshol jelölik meg, ami ugye nagy különbség! A szentírás ugye Istenben látja a mozgatórugót, ami a ma emberének gáz, mert ugye ha ezt elhiszi, akkor kötelezi magát, hogy higyjen valami felette állóban és elismerje saját kicsinységét, gyengeségeit, határait, ez a ma emberének túl nagy falat, úgyhogy valaki nagyon elmésen az egész történetet úgy adja el, mintha az "univerzum vonzása" volna és kész. Készen a tökéletes recept arra, hogy embereket motiváljunk, emberek hanyatt vágódjanak a nagy "titoktól'" és bevonzzák a jót... kár hogy megpróbálja elhazudni a lényeget és azt, amitől valóban boldog lesz egy emberi élet, kár hogy megint magunkban akarunk bízni és a saját erőnkből elérni mindent, pénzt mondjuk lehet az "univerzum vonzása" szöveggel is mondjuk, de tartós és valódi boldogságot kizárt. Vagy ez a kettő -boldogság és pénz - a ma emberének ugyanaz...? mindenesetre minden reklám és kvízjáték és karrierépítő akármi igyekszik ezt elhitetni velünk, ha ezt megveszed , ha azt megveszed marhára elégedett leszel és énekelve tusolsz majd, olyan gyönyörrel mosod majd a hajad a legújabb Shauma samponnal, hogy az felülmúlja a legromantikusabb filmek végén lévő kötelező újratalálkozós jelenet örömét. A plazma tv kötelező és persze boldogság, bioboltban vásárolni az egyetlen út ma már hogy életben maradj és persze ha elfelejtettem volna: boldogság! az a baj, hogy túl későn döbbennek rá az emberek, hogy ez mind elterelő hadművelet, ami elhomályosítja az igazán lényeges dolgokat, amik valóban érnek is valamit és egy életen át tartó örömöt adnak az embernek. Rohannak a sok lé után, a karrier után, mellesleg 2szer minimum elválnak, mert ma már nem muszáj és nem is divat harcolni egymásért és átvészelni nehéz pillanatokat/éveket, ma mindenkinek joga van mindenhez, de senkinek sincs kötelezettsége! Jogod van bármikor kilépni az ajtón és otthagyni 2 kisgyermeket az édesanyával (vagy épp édesapával), mert a kutya sem kéri számon, mit tettél, sőt az is csoda, ha sikerül kitaposni apuból a gyerektartást, hisz miért is fizetne, már nem kér a családból! köszöni, elég volt, ő megy éppen boldognak lenni újra... ÖNZÉS, ez a szó a világ tragédiája, meg az összes házasságé is.

hát ennyi, jólesett :) kicsit felpörgetett ma valami, de most már jó.

Csak mi

A mai nap különleges. Benson elment oviba,mert gyógyultnak nyilvánítottam reggel -nem örült, de elkullogott, aztán már örült, mikor ott volt- és maradtunk mi lányok. A legkisebbje aludt egészen 11 óráig, úgyhogy volt egy kis időnk az Emmával -ahogy az apjuk fogalmazna- együttködni. Úgy érzem, ez most mindkettőnknek nagyon jólesett! Eldöntöttük reggel, hogy gyógyító levest készítünk(húsleves) és hogy az Emma fogja megvenni a hozzávalókat, ezután már csak bevártuk az Anikót és elindultunk a husoshoz meg a zöldségeshez, tényleg olyan jó volt végre csak rá figyelni és senki másra. Az Emma is egész másként viselkedett, sokkal nyugodtabb, türelmesebb volt, hiába, most épp nem kellett megharcolnia a figyelemért, hisz teljesen az övé voltam. Ez is megerősítette bennem, hogy baromi fontosak a "csakmiketten" pillanatok a kicsikkel, mindegyiknek jár a hetente (ha sikerül) fél óra -minimum- nyugalom és odafigyelés a daddyvel, vagy a mamival. A hentesnél persze odavoltak tőle ahogy szépen fülbesúgás után ismételgette, hogy "kérünk szépen 3 csirkeszárnyat" :) a zöldségesnél már rutinosan rakosgatta a répákat a zacsiba, répában már nagyon otthon van, azt 2 naponta venni kell ovi után és elrágcsálják a Benssel mint két mininyúl.
Szóval most rotyog a husileves, imádom az illatát és nagy közös ebéd lesz, mert a Kelley is hazajön (őrület, ritka pillanatok), lehet hogy az Olivért is elcsábítja magával, meg itt lesz anyóspajtás is, szóval jó lesz, alig várom,pedig milyen egyszerű dolog, csak egy ebéd...
Olivia 11-kor felkelt, pont abban a pillanatban, mikor a leves alatt begyújtottam a gázt -vagy a tüzet? ezt hogy mondjuk...?- szóval ez a baba olyan drága, hogy még ilyen apróságokra is odafigyel :) és persze megszagolgattam azt a kis 6-7 órája mélyen alvó pofikáját és rögtön mosolygott is, imádom!!!! :)

na megyek, majd jövök

épp megy az esti mickey mouse nézés-kakaózás daddyvel, úgyhogy megint van néhány percem (hú de lelkes volnék itt az elején :) ). Szóval a kicsi Emmánk, elsőszülöttünk óvodás lett szeptembertől, ami neki olyan természetes volt igazából hogy nálunk a "beszoktatás" mint olyan ki is maradt, egyedül mami zokogott az autóban hazafelé jövet, mikor először otthagytuk... hiába, engem be kellett szoktatni. Bens pedig követte a nővérét hamarosan, pedig a terv nem ez volt! Sőt! Mami, tekintve hogy elveszítette egyik csemetéjét, úgy döntött, hogy ezt a haramiát addig tartja maga mellett, amíg csak tudja... hmm... a csemete másképp döntött és december közepétől kezdve minden reggel fogta a cipőjét miközben az Emmát öltöztettük és azt mondogatta hatalmas könyörgő szemekkel, hogy : "Bencsi is a oviba" , szóval kb. január elejétől Bencsi is a oviba megy reggelente és nagyon szeret ott lenni, minden délután mikor megyek érte annyit mond csak az autóban, hogy: "jó volt a oviban". Egyébként egyre jobban viseli az Olivia jelenséget. Az elején kicsit megzuhant és mindent bevetett hogy csak rá figyeljünk, rúgott, harapott, csípett, mindent csinált, de a kettesben töltött cukrászdás randik és a türelem idegrogyásig meghozták már most a gyümölcsüket, egyre békésebb, egyre inkább szeretgeti a picit és egyre türelmesebb is, ami nagy szó nála! Az Emma az elejétől kezdve állatira örül az Olivabogyónknak, már a kórházban is ahogy bejött ez a drága, csak ült és ült velem/mellettem és nézte nézte, fürkészte a pici testvérkéje arcát, annyira édes volt, azóta is csak a legkedvesebb és legóvatosabb vele. Az Emma már rengeteg dalt és mondókát tud, el is kápráztatta az ovis Mikulást :) Minden néninek úgy köszön, hogy "csókolom Marika néni!", ami az esetek 67 %-ban bele is trafál, úgyhogy érthető a módszere. Mindkettő napi 10 alkalommal legalább elolvasztja a szívünket és ugyanennyiszer próbálja meg a türelmünket, egyszóval teljesen egészséges GYEREKEK :)
Olivia: :) :) :) ha három szóval kell kifejezni, ezt mondanám csak. Ő egy valóságos tünemény, egy angyal, ahogy az apukája hívja. Egyetlen rá vetett pillantást olyan mosollyal és szemragyogással képes meghálálni, hogy az őrület! Azért a jó Isten nagyon tudja mit csinál, épp amikor eldöntöm, hogy nem lesz több baba, kész, szép szám ez a három, na akkor küld egy ilyen csupaszív szerelembabát és az ember azt érzi: ezt muszáj lesz újra átélni egyszer...
Hogy rólam is essen néhány szó... jól vagyok, igyekszem helytállni anyaként, feleségként, háztartásbeliként, emberként, második tanácsosként (női segítőegylet), stb. stb. ismét kitűztem célokat az újévre, amik kísértetiesen hasonlítanak a tavaly kitűzött céljaimhoz... sebaj, a lényeg, hogy idén sikerüljenek! Az új elhívásomnak nagyon örülök és egész lelkesen munkálkodom, remélem így is maradok, vagyis ez nem remény kérdése, így maradok, pont.
Apuék jól vannak, az Anyu szegénykém alig várja hogy újra dolgozhasson valahol és most csütörtökön lesz is egy interjúja, amit az egész család bizakodva vár, mert ha ez most nem sikerül, akkor kezdődik egy igen nehéz időszak mindnyájunknak :) hajrá Anyu!! szegénykém már vízalatti kosárfonónak is elmenne, csak munkakönyve legyen újra, egyébként elviccelődik az ember, de teljesen megértem Őt.
most megyek, aztán jövök

Na így kezdésnek megpróbálom összefoglalni, hogy mi is van velünk mostanság, ki-hol-mit csinál. Kezdjük talán a család legnagyobb kiterjedésű tagjával, az én drága jetimmel, aki a Kelley, más családtagoknak: dede. Még mindig az egyháznak dolgozik mint vagyonkezelő, és még mindig nagyon szereti a munkáját. Karácsonyra kaptunk magunktól egy álompianinót, és végre teljesült ezzel egy régi álma, hogy gyakorolhasson újra zongorázni, jó őt látni esténként kicsit kikapcsolni és játszani. Szintén új jelenség, hogy emberem konditerembe jár, vagyis járogat :) de már ez is több mint a semmi. Reméljük az életmódváltás küszöbén járunk, belépni még durva változás lenne a macimnak, de legalább közeledünk.
Kicsik marha cukik és egyben irtó nehezen kezelhetőek mostanság, de ahogy olvasgatok erről, mindenhol megszenvednek a családok a 2-4 éves korosztállyal, szóval már nem aggódom ezen, az úgysem viszi előbbre a dolgokat. Ők keresik önmagukat, a határaikat, az én határaimat és úgy egyáltalán, valami mini kamaszkort élnek meg, valószínű az ő szemszögükből ugynaolyan nehéz velem, mint nekem velük olykor, ezt mutatja az is, amit mostanában mondogat az Emma nekem: mama, te nem fogadsz szót nekem. És igaza van, hiába kér néha dolgokat én nem teszem meg azokat (pl. harmadjára csokis zabpelyhet enni ebéd előtt stb. ) és ez az ő kis fejecskéjében legalább olyan szófogadatlanság, mint mikor ő nem megy be kezet mosni 5szöri felszólítás ellenére sem. Szóval faragjuk szépen egymást, közben tanulok én is, ők is, én anyának lenni, ami azt hiszem a legkeményebb szerep. Nincs semmire tuti recept, hiába a sok okos nevelésről szóló könyv és a mégokosabb családtagok, minden gyerek más és más, a reakcióik egyáltalán nem abszolút kiszámíthatóak, hiába a következetes nevelés, amire ma mindenki esküszik, az sem hoz csodát, csak évek múltával, legalábbis nálam még nem hozott minden téren eredményt, de nem adom fel. Mielőtt túl panaszosra sikerülnék, hálás vagyok az én kis csibéimért, azért hogy egyáltalán anya lehetek és azzá válhattam. Olyan mérhetetlen és itt meg sem fogalmazható boldogságot jelentenek ők, a puszta jelenlétükkel is, hogy tényleg döbbenet. Valószínű nem hiába akarja a jó Isten, hogy szülővé váljunk, azt akarja hogy megtapasztaljuk testközelből a feltétlen szeretet csodáját.
később folytatom, most káosz a köbön...

Káosz

Ez volna az első bejegyzés, vagy hogy is kell moderntecnikanyelven mondani, amikor az ember először firkál a naplójába. Egyelőre nem sikerült még rátalálnom a módra, hogy hogyan lehet egy teljesen egyszerű és letisztult naplót írni, mármint ami a blog kinézetét illeti, de valószínűleg egy magamfajta egyszerű ember is rájön majd idővel. Sokáig tiltakoztam a blogírás ellen, de mára feladtam, és mint utolsó szalmaszálba megkapaszkodom, hogy hátha így majd sikerül dokumentálni kis családunk mindennapjait, örömeit, nehézségeit. Igyekszem gyakran és részletesen írni, de miközben ezt írom, már előre röhögök, mert látom,hogy a következő bejelentkezés vszínű május körül lesz... mindegy, amíg élünk remélünk, hajrá Tündi! azaz hajrá én, most menni fog!
Ja és káosz azért, mert a kicsik nem mentek ma oviba, ugyanis betegek, szóval ma három 4 éven aluli szórakoztatott...hát nem mondom hogy nem lett néhány újabb ősz hajszál, de legalább ma is álltam a sarat és nem kentem egyiket sem a falra... hidd el olvasókám, vannak napok, amikor önmagában már ez is értékelhető!!